Grádicson, az Isten elé…

Fekete Gábor kántor úr gondolatai

„Kik a kerubokat titkosan ábrázoljuk, és az elevenítő Háromságnak háromszor szent éneket ajánlunk, tegyünk félre mostan minden földi gondot!” 

A fenti zene hallgatása közben megérint bennünket az a végtelen nyugalom és Isten közelség, mely a hívő ember számára az egyik legnagyobb ajándék. Hiszen a nyugalom, a lélek nyugalma Isten szerető közelségében érezhető leginkább. 
A görögkatolikus liturgiának egyik lényegi énekes részét hallhatjuk kórus feldolgozásban, mely a híveket hívja az oltár köré.

Az ének szövege is erre a nyugalomra hív: „tegyünk félre mostan minden földi gondot.” Hasonló felhívással találkozhatunk a görög liturgia Akathisztosz Mária himnuszában is:
„különítsük el magunkat a világtól.” 
Grádicson az Isten elé.

Ennek a megrendítően szép kóruséneknek hallgatásakor felfedezhetünk egyfajta lépcsőzetességet, halkabb-erősebb énekelt részek között.
A halkabb részek az ember istenkeresését, a hangosabbak az Istenre való rátalálást jelképezhetik. Az ember istenkeresése egy meg nem szűnő jelenléthez való mély vágyakozás.

Amikor elkezdünk lépéseket tenni Isten felé, ahogy a zene is jelzi, előbb utóbb feltárul a „kerubok titka”, az elevenítő, éltető „háromszor szent” Isten.  
A háromszor szent jelzőt, vagy szókapcsolatot katolikus liturgiánk is őrzi, a Sanctus énekében, ott is háromszor énekeljük: „Szent vagy.” Ez az ismétlés nemcsak ismétlés, hanem lépcső, amely felvezet a „mindenség Urához, Istenéhez.” 

A szentmise Sanctus előtti imádsága a prefáció már megnyitja az utat a Szenthez, és itt is elhangzik a „tegyünk félre mostan minden földi gondot” az „Emeljük föl szívünket!” felszólításban. Majd a prefáció végén felszólítja a közösséget, hogy ezzel az égre emelt szívvel és tekintettel kapcsolódjon a szeráfok, kerubok és angyalok énekéhez, a dicsőítéshez és a hálaadáshoz.  

A görög liturgia ezen kórusműve is, emeli szívünket abba a magasságba, ahol Isten dicsőségét és jelenlétének nyugalmát meglelhetjük, beemel minket a szentségbe, és bevezet minket Krisztus áldozatának megünneplésére, az égi lakomára.  

Grádicson az Isten elé. Istenkeresésünk és Istenre találásunk egyik eszköze a zene. Talán ezen görög kórusmű és liturgikus ének is lehet az egyik lépcsőfok, melyre rálépve közelebb kerülünk a minket szerető és üdvözíteni akaró Örökkévaló végtelen szeretetéhez.