hamvas béla: unikornis - részlet
(Dionüsios Areopagita)
Életemben évekig tartó egész korszak volt, amikor csaknem állandóan Dionüsios Areopagitának Isten neveiről írt könyvén tépelődtem.
Ez a könyv arról szól, hogy az ő tulajdonságait nyelvünk egyetlen szava sem képes megjelölni.
Sem az, hogy mindenható, sem az, hogy mindentudó, mindenütt jelenvaló, igazság, szépség, hatalom, jóság, kegyelem.
Ő a meghatározhatatlan. A megismerhetetlen. A megfoghatatlan.
Az egyetlen valóság, az egyetlen megfogható, az egyetlen megismerhető.
Miközben e könyvön tűnődtem, egyszer mégis megpillantottam. Gyermek volt. Érzékeny és törékeny, ártatlan és egyszerű.
Gyengéd volt. Olyan gyengéd volt, hogy ahányszor csak arra gondolok, milyen gyengéd volt, megrendülök, szemembe könnyek gyűlnek.
Azóta szeretem őt. Azóta szeretem őt mindenek felett és határtalanul és szenvedélyesen és reszketve szeretem és azóta értem, hogy a gyengédség az ő legnagyobb ereje.
Ez a szelídség. Ez az alázat.
A finomság, a tapintat, az előzékenység, az udvariasság, a báj, a türelem, a diszkréció. Azért megfoghatatlan, mert ilyen egyszerű.
Azért olyan erős, mert olyan gyenge. Azért mindenható, mert alázatos. Azért határtalan, mert olyan törékeny.
Az ő félelmetes hatalma azért mennydörög, mert ő a leghalkabb.
Erről ismerem fel az embert, aki az ő legfőbb tulajdonsága.
Nem az elkápráztató tehetség, nem a nagyság, a hatalom, a siker, a bámulatraméltó arányok, a hős, a szépség. Nem.
A diszkréció, a bizalom, az alázat, az ártatlanság, az udvariasság, a gyengédség, a leghalkabb hang.
Igen, a gyengédség.