esti parázslás - im abendrot
SASS SYLVIA zeneajánló gondolatai
Négy utolsó ének
Igazán kevés mű hatott rám ennyire elementáris erővel, mint Richard Strauss zenekari dalai, a Négy utolsó ének, amelyeket 1948-ban írt, úgy egy évvel halála előtt. Sokat gondolkoztam azon, hogy a zeneszerzőt miért pont ezek a versek ihlették meg? Valószínűleg olyan témát érintett, amelyen ő is sokat töprengett. Szinte mindegyik azt a titokzatos „átmenetet” kutatja, mi vár ránk a halál után, keresgélve a titkot, a lélek útja hova vezet az elmúlás után.
Az Alkonyat című dalban, miután már „elfogytak” a szavak, Richard Strauss a zenében írja le, ahogy még távolról hallatszik egy kismadár elszenderedés előtti halk csicsergése, aztán minden elcsendesül, s beleolvadunk egy végtelen nyugalomba, ahol minden fájdalom elcsitul. Igen, a zene olyan dolgokat is érzékeltetni tud, amit csak sejteni lehet…
Ezeket a dalokat 1982-ben lemezre is felvettem, melyet Lukács Ervin vezényelt.
Szeptember
Gyászol a kert
Az eső hűvösen ereszkedik a virágokra
Megremeg a nyár
Csendesen, végét szemlélvén.
Arany csepeg lassan, levélről levélre
A magas akáciafáról
A nyár elmosolyodik, lepődötten és lankadtan
A kert halódó álmában.
Majd, a rózsáknál,
Hosszan megáll, nyugalomra várván,
És végül lassan lehunyja
Fáradttá lett szemeit.
Alvásra téréskor (Beim Schlafengehen)
Íme hát e nap fáradttá tett
Sóvárogva kívánom
A csillagos éjt, ami kedvesen,
Mint fáradt gyermeket fogad.
Kezek, hagyjatok el minden teendőt,
Homlok, felejts minden gondolatot,
Hisz minden egyes érzékem
Mély álomba kíván szunnyadni.
A lélek pedig őrizetlenül (megszabadulva minden korlátától, kötelékétől)
Szeretne szabad szárnyakon lebegni, (angyal-szárnyon)
Hogy az éj varázsában éljen,
Annak minden mélységében, (szépségében) ezerféleképp. (A tündöklő messzeségben)
Esti parázslás (Im Abendrot) – alkonypír
Bajon és örömön át mentünk
Együtt, kéz a kézben,
Vándorlásainkból, ím, megpihenünk
E békés vidék felett.
Völgyek zuhannak köröttünk,
Az ég is sötétlik már,
Már csak két pacsirta ébren,
Álmodón az illatos légben.
Jöjj és hagyd őket szállni, hisz
Nemsokára alvásra szólít az idő
S nem téveszthetjük el utunk az
Efféle egyedüllétben.
Ó hatalmas, nyugodt békesség!
Ennyire benn az est parázslásában
Fáradttá lettünk a vándorlásban –
Vajon a halál ez már?