az úr szenvedő szolgájának negyedik éneke
(részlet izajás próféta könyvéből)
Az Ószövetségi szentírásban a prófétai iratok között Izajás próféta könyve a leghosszabb prófétai mű, 66 fejezettel. Neve alatt három próféta tevékenysége, működése található, hiszen egy hatalmas időszakot ölel át.
Az első 39 fejezetben a próféta figyelmezteti Izraelt az Istentől való eltávolodásukra, az idegen bálványok befogadásának következményeire, és kilátásba helyezi ezen tettek következményét: az idegenséget, a Babiloni fogságot! A babiloni birodalom Jeruzsálemet teljesen elpusztította, a szentélyt, a templomot kifosztotta és a jelentős értelmiségi réteget, valamint szakmával rendelkező kézműveseket deportálta. 70 év az idegenségben, a babiloni fogságban, egy teljes emberöltő.
Meg tud-e maradni ezen nép az idegenségben?
Isten valóban elhagyta népét?
Ezen időszakban rögzítik az ószövetségi iratok nagy részét, hogy ne merüljön feledésbe mindaz, ami az Örökkévaló tett és tudjanak visszaemlékezni… és tovább adni a következő generációknak Isten gondviselő szeretetét.
A 40. fejezettől a vigasztalás hangzik el, már a fogságban levő néphez, hogy véget ér az idegenség:
Nézzétek, szolgám diadalmaskodik…
Reményre szólít fel a próféta, véget ér a szolgaság és elhangzik a Messiás ígérete.
A prófécia különlegessége, hogy Jézus születése előtt 700 évvel hangzik el, és az ígéret már nem csupán Izraelre vonatkozik, hanem egyetemes üdvözítő lesz a Messiás.
(sokakat megigazultakká tesz – a héber nyelvben a sok a mindent jelenti)
A hanganyagban, a felolvasott szövegben erőteljesen jelenik meg, már az első szóban: Nézzétek a Teremtő Isten tekintélye a próféta által, hiszen neki Isten szavát kell hibátlanul közvetíteni…
A kérdéseknél pedig egy váltás történik: Ki hitt abban, amit hallottunk? És az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Mennyire szükséges itt a csend, hogy gondolkozz el, emlékezzél és szemléld a saját életedet!
És bemutatja konkrét hallgatóságnak Őt: Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás…
Ez a 11. fejezetből való, már ott elhangzott a “hajtás” szimbolikája:
Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből.
Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke;
a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke,
s az Úr félelmében telik öröme.
Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorúaknak,
és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek.
Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt.
Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő.
Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal,
és a párduc együtt tanyázik a gödölyével.
Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyerek is elterelgetheti őket.
Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek;
és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör.
A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél,
s az áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét
az anyatejtől elválasztott kisgyerek.
Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen.
Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
– ez itt mind a Messiási békét írja le!
Aztán elhangzik a fájdalmas valóság: Nem volt sem szép, sem ékes… megvetett volt… a fájdalmak férfia…
Itt egyértelműen már Jézus személyét írja le, az Ő megalázottságát, ugyanakkor Isten végtelen szeretetét az emberiség iránt.
Egészen megrendítő: a mi békességünkért… az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást…
Ki gondolt erre? Így valósul meg a Messiás érkezése az emberiség históriájába
és Isten szeretetének megnyilvánulása az Üdvözítő keresztáldozatával.