a normafa
Bellini operája a Norma, talán az egyik legszebb, amit ebben a műfajban írtak, végtelennek tűnő dallamaival, amelynek szépsége még Wagnert is csodálattal töltötte el. A figurák lélekábrázolásának mélységei, pedig megérintik az előadókat és a közönséget egyaránt. Az opera talán legismertebb részlete a „Casta Diva” kezdetű ária, amelyben Norma, a druida papnő, a szent ligetben fohászkodik.
Maria Callasnak, a világhírű görög származású szopránnak, az egyik meghatározó szerepe volt a Norma, szinte az ő előadása lett a mérce sokunk számára.
Amikor Párizsban egyszer személyesen találkoztunk, abban a kivételes szerencsében volt részem, hogy számos tanáccsal látott el, hogy hogyan készüljek fel erre a különleges szerepre.
Még egy régi legenda is ehhez az operához kötődik:
az öreg bükkfa története.
A Normafa eredetileg egy, a Budai-hegység keleti peremének tisztásán álló terebélyes öreg bükkfa volt, amely alatt a mondák szerint még Mátyás király is megpihent. A fát többször is villámcsapás érte, majd 1927-ben egy villám végleg elpusztította.
Egy másik történet is a Normafához kötődik, mivel ez a hely, a Nemzeti Színház művészeinek kedvelt kirándulóhelye volt. Egy ilyen alkalommal, 1840-ben átnyújtották Schodelné Klein Rozália világhírű operaénekesnő részére a közönség ajándékát, egy ezüst sarlót, aki örömében énekelni kezdte a „Casta Diva” kezdetű áriáját, amely e szavakkal kezdődik: „Szűzi Istennő, aki fényeddel beragyogod ezeket a szent, öreg fákat”…
Bellini: Norma, „Casta Diva”
Énekel: Maria Callas szoprán
Zenekar: Scala Filharmónikus Zenekar
Karmester: Tullio Serafin
A felvétel 1954-ben készült